A Játékban résztvevők bármikor jogosultak tájékoztatást kérni személyes adataik kezeléséről, kérhetik azok helyesbítését, törlését, vagy az adatkezelés korlátozását az info@vajkai-kirandulasok.sk e-mail címen. Jogorvoslati lehetőséggel a hatáskörrel rendelkező adatvédelmi hatósághoz lehet fordulni.
III. RÉSZ: EREDMÉNYHIRDETÉS
A nevezési időszak lezárását követően a Szervező a beérkezett jelentkezések listáját több alkalommal átnézte és ellenőrizte annak érdekében, hogy a sorsolásban kizárólag a játékszabályoknak megfelelő jelentkezések vegyenek részt.
Az ellenőrzés során – ahol erre szükség volt – az iskolák nyilvánosan elérhető adatai alapján is ellenőriztük a jelentkezéseket. Azokban az esetekben, amikor ugyanazt az osztályt két különböző személy is benevezte, megpróbáltuk beazonosítani az adott osztály osztályfőnökét, mivel a Játék szabályai szerint kizárólag az osztályfőnök által leadott nevezés vehet részt a sorsolásban.
Az ellenőrzés eredményeként több jelentkezés törlésre került. Ahol lehetőség volt rá, a törlést megelőzően egyeztettünk a hozzászólóval. Néhány esetben nem érkezett válasz a megkeresésünkre, azonban a rendelkezésre álló, nyilvánosan elérhető információk alapján sikerült megállapítani, hogy a jelentkezést nem az adott osztály osztályfőnöke adta le. Ezekben az esetekben a jelentkezés előzetes egyeztetés nélkül került törlésre.
A többszöri ellenőrzést és a nevezések végleges tisztítását követően az alábbi, sorsolásban részt vevő végleges nevezési lista jött létre:
1. Alapiskola és Óvoda, Eperjes – Renáta Kántor – 8. osztály
2. Alapiskola és Óvoda, Eperjes – Timea Soós – 9. osztály
3. Alapiskola és Óvoda, Pozsonypüspöki – Drancsík Mónika – 3.A
4. Alapiskola és Óvoda, Pozsonypüspöki – Katarina Bitterova – 6.A
5. Alapiskola és Óvoda, Tallós – Éva Tóth – 7. osztály
6. Alapiskola Kisújfalu / ZŠ s VJM Nová Vieska – Erika Fűri – 3–4. összevont osztály
7. Alapiskola Kürt–Strekov – Viktória Fazekas – 5. osztály
8. Alapiskola Kürt–Strekov – Pócs Krisztina – 6. osztály
9. Alapiskola Lakszakállas – Lengyel Zsuzsu – 4. osztály
10. Alapiskola Lakszakállas – Renáta Krascsenics – 5. osztály
11. Amade László Alapiskola, Bős – Gabor Nagy – 5.B
12. Amade László Alapiskola, Bős – Zsuzsa Csörgö – 6.A
13. Amade László Alapiskola, Bős – Krisztina Tincsu Csicsaiová – 7.B
14. Amade László Alapiskola, Bős – Roland Csiba – 8.A
15. Bartók Béla Alapiskola, Nagymegyer – Éva Kovács Bobkovič – 2.B
16. Bartók Béla Alapiskola, Nagymegyer – Antal Saly Éva – 3.C
17. Bartók Béla Alapiskola, Nagymegyer – Andrea Szűcs – 5.A
18. Bartók Béla Alapiskola, Nagymegyer – Ildikó Árvai – 5.B
19. Bartók Béla Alapiskola, Nagymegyer – Dioszeghy Ildikó – 6.A
20. Bartók Béla Alapiskola, Nagymegyer – Gabi Sooky – 6.B
21. Bartók Béla Alapiskola, Nagymegyer – Erika Sásiková – 7.B
22. Bartók Béla Alapiskola, Nagymegyer – Sörös Angéla – 9.B
23. Bartók Béla Alapiskola, Nagymegyer – Molnár Szabó Szilvia – 9.C
24. Batthyány-Strattmann László MTNY Alapiskola, Felbár – Enikő Jánošková – 6. osztály
25. Batthyány-Strattmann László MTNY Alapiskola, Felbár – Zsuzsa Álló Nagy – 8. osztály
26. Benyovszky Rudolf Alapiskola, Lég – Beáta Kiss – 3. osztály
27. Benyovszky Rudolf Alapiskola, Lég – Zoltán Ozsvald – 5. osztály
28. Benyovszky Rudolf Alapiskola, Lég – Kriszta Pápay Vörös – 6. osztály
29. Corvin Mátyás Alapiskola, Alistál – Beáta Szabó Kovács – 4. osztály
30. Corvin Mátyás Alapiskola, Alistál – Ildikó Bíró – 6. osztály
31. Corvin Mátyás Alapiskola, Alistál – Tomi Szokol – 7. osztály
32. Corvin Mátyás Alapiskola, Somorja – Erika Brezovska – 5.C
33. Corvin Mátyás Alapiskola, Somorja – Krištof Vizvári – 6.C
34. Csallóközcsütörtöki Alapiskola – Emese Bartalová – 7.A
35. Czuczor Gergely Alapiskola, Érsekújvár – Eva Gergelyova – 7.B
36. Egészségügyi Középiskola, Dunaszerdahely – Kinga Kiss – 3.PSA
37. Egyesített Iskola, Felsőpatony – Erika Mancal – 3. osztály
38. Egyházkarcsai Alapiskola – Silvia Szamaránszkiová – 5. osztály
39. Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda, Csicsó – Terézia Buglos Bödők – 9. osztály
40. Gregorovits Lipót MTNYA, Jóka – Éva Brešťanský – 8. osztály
41. Hetényi János Alapiskola és Óvoda, Ekel – Kacz Mónika – 8. osztály
42. Jedlik Ányos Szakközépiskola, Győr – Doris Balázsi – 10.C
43. Jókai Mór Alapiskola, Komárom – Julianna Markuszek Krajcsi – 4.A
44. Jókai Mór Alapiskola, Komárom – Cséplő Viktória – 4.B
45. József Attila Alapiskola és Óvoda, Vásárút – Anita Alföldy – 2.A
46. József Attila Alapiskola és Óvoda, Vásárút – Linda Görcs – 3. osztály
47. József Attila Alapiskola és Óvoda, Vásárút – Renáta Hordósi – 4. osztály
48. József Attila Alapiskola és Óvoda, Vásárút – Bognár Bíró Erika – 5. osztály
49. József Attila Alapiskola és Óvoda, Vásárút – Orosz Annamária – 6. osztály
50. József Attila Alapiskola és Óvoda, Vásárút – Monika Toth – 8.A
51. Kereskedelmi Akadémia, Nagymegyer – Harmanovsky Katalin – 1.B
52. Kereskedelmi Akadémia, Nagymegyer – Angéla Baranyai – 2.B
53. Kereskedelmi Akadémia, Nagymegyer – Ildikó Csémi Kertész – 3.A
54. Kóczán Mór Alapiskola, Csilizradvány – Kinga Soósová – 3.A
55. Kóczán Mór Alapiskola, Csilizradvány – Csaba Tóth – 9. évfolyam
56. Kodály Zoltán Alapiskola, Dunaszerdahely – Kósa Ildikó – 5.B
57. Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta – Szilvia Csomós Benkovics – 3.G
58. Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely – Zsuzsi Mucska-Sidó – IV.SM
59. Közös Igazgatású Magániskola, Gúta – Hupka Csikász Klaudia – III.A
60. Közös Igazgatású Szakközépiskola, Dunaszerdahely – Levente Klőr – 2.D
61. Maráz László Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, Naszvad – Domanizsa Viktória – 8. osztály
62. Móra Ferenc Alapiskola, Nyékvárkony – Andrea Soóky – 5.B
63. Móra Ferenc Alapiskola, Nyékvárkony – Czucz Szabó Gréti – 7. osztály
64. Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda, Diósförgepatony – Anita Iváncsai – 4.B
65. Móricz Zsigmond Alapiskola és Óvoda, Diósförgepatony – Vajas Bernadetta – 7.A
66. Nagyszarvai Alapiskola, Nagyszarva – Edit Lelkes – 3–4. osztály
67. Nagyszarvai Alapiskola, Nagyszarva – Gyöngyi Méry Orbán – 8. osztály
68. Nagyszarvai Alapiskola, Nagyszarva – Zsanett Márk – 9. osztály
69. Pálffy Ferenc Alapiskola, Nyárasd – Réka Gányovics – 4. osztály
70. Pálffy Ferenc Alapiskola, Nyárasd – Anikó Csidey Karácsony – 5.A
71. Pálffy Ferenc Alapiskola, Nyárasd – Andrea Matus – 6.A
72. Pálffy Ferenc Alapiskola, Nyárasd – Ági Csicsay – 7.A
73. Pálffy Ferenc Alapiskola, Nyárasd – Karola Rémai Nagy – 8.A
74. Pálffy Ferenc Alapiskola, Nyárasd – Ingrid Muzsay – 9. osztály
75. Petőfi Sándor Alapiskola és Óvoda, Nádszeg – Leona Fülöp – 5. osztály
76. Petőfi Sándor Alapiskola és Óvoda, Nádszeg – Németh Anita – 6.A
77. Petőfi Sándor Alapiskola és Óvoda, Nádszeg – Hajnalka Borka – 9. osztály
78. Selye János Gimnázium, Komárom – Králik Zsuzsanna – 2.A
79. Speciális Alapiskola, Somorja – Zuzana Šottová Gécziová – VI. osztály
80. Stampay János Alapiskola, Köbölkút – Kati Szórád – 1. osztály
81. Stampay János Alapiskola, Köbölkút – Veronika Bachorecz Benyó – 3. osztály
82. Stampay János Alapiskola, Köbölkút – Hegedűs László – 4. osztály
83. Stampay János Alapiskola, Köbölkút – Szilvia Codner – 5. osztály
84. Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely – Domonkos Ürge Zsuzsa – 5.A
85. Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely – Ildikó Görcsová – 5.B
86. Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely – Váczi Krisztina – 6.A
87. Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely – Gábor Renczes – 7.A
88. Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely – Kiss Éva – 7.B
89. Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely – Erika Tóth Brunczvik – 8.B
90. Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely – Katalin Ábrahám Csémi – 9.B
91. Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely – Pomichal Richárd – 9.C
92. Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely – Ági Molnár – 9.D
93. Szenczi Molnár Albert Alapiskola, Szenc – Csilla Vincze – 2.A
94. Vámbéry Ármin Alapiskola, Dunaszerdahely – Tamás Horváth – 3.C
95. Vámbéry Ármin Alapiskola, Dunaszerdahely – Marianna Tóth – 6.D
96. Vámbéry Ármin Alapiskola, Dunaszerdahely – Monika Szegényová Žatková – 7.C
97. Vámbéry Ármin Alapiskola, Dunaszerdahely – Nora Kubik – 8.A
98. Vámbéry Ármin Alapiskola, Dunaszerdahely – Lacko-Évike Kovács – 9.A
99. Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely – Ágota Soóky – 3.A
100. Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely – Annamária Bereck – 4.C
101. ZŠ Jilemnického, Dunaszerdahely – Zuzana Lelkesová – 7.A
102. ZŠ Jilemnického, Dunaszerdahely – Miriam Rajcsányiová – 7.C
103. ZŠ Jilemnického, Dunaszerdahely – Tìmea Kohári – 9.B
104. ZŠ s MŠ Horné Saliby – Mária Hučková Berec – 1. osztály
105. ZŠ Smetanov háj – Kràlikovà Anita – 2.C
A sorsolásra 2026. szeptember 11-én, 12:00 órakor került sor.
🎉 A nyertes:
87. Szabó Gyula Alapiskola, Dunaszerdahely – Gábor Renczes – 7.A
Gratulálunk a nyertes osztálynak! 🎉
A webhely cookie-kat használ (további információk) a felhasználási élmény fokozásáért.