Jégmadár vízitúra

Vadregényes vízitúra az Öreg-Dunán és a vajkai Duna-ágakon! Fedezd fel az Öreg-Duna rejtett világát, a Jégmadár vízitúrán! Gazdag élővilág és valódi kikapcsolódás vár rád a vízen.!

Mi lesz a kirándulás programja?

Kirándulóinkat Vajkán fogadjuk a meghirdetett időpontban a találkozóhelyen. (Vajkai benzinkút) Miután az összes vendégünk megérkezett, elindulunk autókkal a magyar-záráshoz. A zárásnál az utasok kiszállnak, – a sofőrök visszahozzák az autókat Vajkára, ahova majd célba érünk. A sofőröket kisbusszal visszaszállítjuk a magyar-záráshoz, és megkezdjük a beiskolázást, eligazítás.

Vízreszállás után az első megállónk közvetlenül a magyar zárás alatti szigeteken van,
ahol lehetőség nyílik egy kalandos vízi sétára a vízesés alá. Innen indul valóban a túra: evezni kezdünk a Nagy-Dunán, elsajátítjuk az evezés alapjait, és hozzászokunk a katamaránhoz.

Kisebb zátonyokat kerülgetve, szigetek mellett haladunk el,
miközben a környező gazdag madárvilág teszi varázslatossá az utat. Egy ponton két Duna-ág találkozik, itt a sodrás felgyorsul, és a katamarán szinte evezés nélkül siklik a vízen. Néhány kilométerrel később egy izgalmas szakasz következik: átkelünk a vajkai ruganyokon. Ezek alatt kikötünk egy újabb szigeten, ahol madarakat figyelhetünk meg, gyógynövényeket, kagylókat, szép kavicsokat gyűjthetünk. A bátrabbak gázolhatnak vagy akár fürödhetnek is.

Ezután a Nagy-Duna utolsó szakaszán haladunk tovább,
majd a Vajkai-tó dunai zárásánál átemeljük a katamaránokat a mellékágakba. Itt kisebb pihenőt tartunk – lehetőség van erdei sétára, gázolásra, fürdésre. A kirándulás utolsó szakasza a nyugodt, festői Vajkai Duna-ágakon vezet vissza a célállomásra.

Ez egy igazán szép túra, tele élményekkel, vadregényes tájakkal és igazi dunai hangulattal.

(A túra útvonala vízállástól és szezonális látványosságoktól függően változhat. Mindig arra törekszünk, hogy az útvonal a lehető legbiztonságosabb legyen, és a lehető legnagyobb élményt nyújtsa.)

(A Jégmadár vízitúra az Öreg-Duna medrében halad, ahol a vízszint rövid idő alatt is jelentősen megemelkedhet. Ilyen esetben egy alternatív túraútvonal valósul meg. A találkozó továbbra is a benzinkútnál történik, ahonnan a vendégek irányítva lesznek a póttúra kiindulópontjához.)

Katamarán kirándulásaink Kis-Csallóközben a Vajkai Duna-ágakon vannak. Vajka egy Dunamenti kis falu, – Pozsonytól 38 km, Dunaszerdahelytől 33km, Győrtől 47 km. Kis-Csallóköz a Szigetköz tükörképe, – a Nagy-Duna másik oldala, – mely szintén gyönyörű, vadregényes kirándulóhely.

A reggeli találkozópont a Vajkai benzinkút parkolójában van 8:30-kor. A benzinkút a főúton található, Doborgaz irányába.

GPS cím:
Vojka nad Dunajom 73, 930 30 Kyselica.

GPS koordináták:
47.97854292035905
17.380382387803788  

Időpontok, szabad helyek

A Jégmadár vízitúrák májustól szeptemberig elérhetők, délelőtti indulással.

Időtartam: 4 óra 
(8:30-12:30)

Az Időpont ellenőrzése gombra lejjebb kattintva egy új oldal nyílik meg, ahol a Vajkai kirándulások Facebook-oldalának azon bejegyzése található, amelyen a szabad helyek folyamatosan frissítve vannak.

Felnőtt jegy: 25€ 

Gyerek jegy:  20€
(15 éves korig)

Családi jegy:  65€
(2 felnőtt + 3 gyerekig / 15 éves korig)

Mit tartalmaz az ár?

– vízitúra-felszerelést (12 személyes stabil katamaránt, evezőt, bevizsgált mentőmellényt),

– vízhatlan hordókat a személyes dolgoknak (telefon, ruha, útravaló…)

– tapasztalt vízitúra-vezetőt

– beiskolázást az alapokból

A kirándulás díja a helyszínen van fizetve. 

További tudnivalók

Gyerekek 15 éves korig csak szülői, vagy más kijelölt felnőtt kíséretében vehetnek részt. 15-től 18 éves korig, csak szülői beleegyezéssel vehetnek részt.

A résztvevő tudomásul veszi, hogy a vízitúrán saját felelősségére vesz részt.  A vízitúrára tapasztalt túravezetőket biztosítunk, akik a szervezésért és a lebonyolításért felelnek. Minden résztvevő számára van elkészítve mentőmellény, gyerekeknek a mentőmellény használata kötelező!

Alkohol fogyasztása vízen tilos, veszélyeztetheti az egészséget, és az együtt utazók egészségét. Megsértése esetén a felelősség az illetőt terheli. A kijelölt túravezetőnek joga van a túrából illetve annak folytatásából kizárni azon résztvevőket, akik saját maguk vagy mások egészségét, vagy a felszerelést veszélyeztetik, a be nem tartott utasítások végett.

Betegség vagy orvosság használatát, a résztvevő köteles a túravezetőnek jelenteni.

Az út folyamán a tönkrement, megsérült, illetve elvesztett személyes dolgokért nem felelünk. Ezeknek a dolgoknak a biztonságos elhelyezéséről a túravezető felkérés esetén készségesen gondoskodik!

A tájékoztatóban található útvonal leírás kisebb mértékben változhat, – vízállás, és egyéb nem előrelátható események végett. Ugyanígy előfordulhat, hogy egyes kirándulásokon nem érünk a meghirdetett időben célba, az előre nem kiszámítható események végett. Több hetes előfoglalások esetén előfordulhat, hogy a kirándulásig megváltozik az útvonal, de az időpontok állandók maradnak.

A kirándulásról, – vagy egyes részeiről – felvételeket készítünk. Egyrészt megörökítjük az élményeket kirándulóinknak, másrészt a felvételek megjelenhetnek hirdetéseinkben, Facebook oldalunkon. Ha valaki nem szeretne szerepelni ezeken a felvételeken, vagy esetleg csak távoli felvételeken, kérjük jelezze szándékát, – tiszteletben tartjuk döntését.

Vízitúráink katamarán kirándulások. A katamarán két hatszemélyes kenu (csak felnőttek esetén két négy személyes kenu) összekötve. Katamarán esetén az összekötött kenuk nem tudnak felborulni, teljesen stabilok, biztonságosak. A katamarán lehetőséget nyújt kisgyermekes családoknak is, idősebbeknek is, hogy megismerjék a gyönyörű Duna-menti erdőket. A katamaránokban az ülésrendet a csoportok létszáma, életkora szerint határozzuk meg. Gyakori, hogy két-három csoport egy katamaránban kirándul, tapasztalataink nagyon jók, a csodaszép kiránduláson vendégeink könnyen ismerkednek, barátkoznak. A Vajkai kirándulások csak katamarán kirándulásokat szervez, – nem lehetséges külön kenuban részt venni a túrán.

Ha kevesebben, mint 15-en jelentkeznek:

A foglalási adatlap elküldésével a foglalás érvényes lesz, mellyel a foglaló kötelezettséget vállal. Két nappal a kirándulás ellőttig van lehetőség díjtalanul visszamondani a foglalást, utána a részvételi díj felét kérjük el visszamondás esetén. Csak abban az esetben kérjük el, ha az előfoglalt időpontban már nem voltak szabad helyek a visszamondás időpontjában (arányosan az előfoglalt helyek számával), – és amennyiben az időjárás később megengedi a kirándulást.

Ha többen, mint 15-en jelentkeznek:

A foglalási adatlap elküldésével a foglalás érvényes lesz, mellyel a foglaló kötelezettséget vállal. Öt nappal a kirándulás ellőttig van lehetőség díjtalanul visszamondani a foglalást, utána a részvételi díj felét kérjük el visszamondás esetén. Csak abban az esetben kérjük el, ha az előfoglalt időpontban már nem voltak szabad helyek a visszamondás időpontjában (arányosan az előfoglalt helyek számával), – és amennyiben az időjárás később megengedi a kirándulást.

Sportpapucs, vagy sportcipőt, vízicipőt  
– Fürdőruha, törülköző
– Ha van esély szemerkélő esőre, záporra: esőkabát, pótruházat
– Napvédő termékek: krémek, napszemüveg, sapka ill. kalap
Megfelelő mennyiségű folyadék (2l víz)
– Frissítő: tízórai, vagy uzsonna

A katamarán két hatszemélyes kenu (csak felnőttek esetén négy személyes kenu) összekötve. Katamarán esetén az összekötött kenuk nem tudnak felborulni, teljesen stabilak, nyugodt szívvel ajánljuk kisgyermekes családok számára is. Mindez mellett mentőmellényeket adunk, ami a gyermekek számára kötelező. Valamint figyelünk egymásra, katamarán túráink alatt nincs alkoholfogyasztás, józanítélő képességű felnőttek állnak készenlétben, ha egy gyermek mégis a vízbe esne. A mentőmellénynek köszönhetően az ijedtségen kívül más nem történhet a gyermekkel, a pótruházatnak köszönhetően újra száraz lehet. Még nem fordult elő, hogy egy gyermek kiesett volna a katamaránból. Mindez mellett felhívjuk a figyelmet, hogy a résztvevő saját felelősségre vesz részt a kiránduláson! Tapasztalt túravezetők törekednek a legnagyobb biztonságra, – kérjük, tartsák be utasításaikat, melyek segítségével legnagyobb mértékben lecsökkenthető a biztonsági kockázat.

Vízitúráink katamarán kirándulások. A katamarán két hatszemélyes kenu (csak felnőttek esetén négy személyes kenu) összekötve. A katamarán lehetőséget nyújt kisgyermekes családoknak is, idősebbeknek is, hogy megismerjék a gyönyörű Duna-menti erdőket. A katamaránokban az ülésrendet a csoportok létszáma, életkora szerint határozzuk meg. Gyakori, hogy két-három csoport egy katamaránban kirándul, – tapasztalataink nagyon jók, a csodaszép kiránduláson vendégeink könnyen ismerkednek, barátkoznak. A Vajkai kirándulások csak katamarán kirándulásokat szervez, külön kenuval nem lehetséges a részvétel.

Vajkán a Csente Csárda várja a kirándulókat, Doborgazon a Bodza étterem, és a Süli-tavon a Kotva büfé.

Csente Csárda
Weboldal: www.csentecarda.sk
Youtube videó: https://youtu…
Útvonalterv: https://maps.app…

Bodza étterem
Facebook oldal: https://www.facebook…
Youtube videó: https://youtu…
Útvonalterv: https://maps.app…

Kotva büfé
Facebook oldal: https://www.facebook…
Youtube videó: https://youtu…
Útvonalterv: https://maps.app…

Messzebbről érkező vendégeink figyelmébe ajánljuk félnapos programnak Pozsony meglátogatását, vagy a Dunaszerdahelyi, Nagymegyeri termálfürdők meglátogatását. Pár órás programot kínál a Bősi vízi-erőmű meglátogatása is, lehetőség van hajókirándulásra is.

Weboldalunkon a környék oldal alatt megtalálhatók a közeli szállások.

Azért mert ez a környék lenyűgözően gyönyörű! Kevesen tudják, hogy valamikor réges-rég itt kezdődött a tenger, itt folyt a Duna a tengerbe. Itt volt a Duna deltája.
Kis-Csallóközt, valamint magyarországi párját Szigetközt, ma szárazföldi Duna-deltaként emlegetik, ősi vadregényes terület Európa szívében. Célunk, hogy ne csak a helyi lakosok gyönyörködhessenek az itt található csodákban, hanem mindenki számára elérhetőek legyenek az itt található szépségek, Dunai hangulatok. Mindezt úgy, hogy közben megóvjuk a természetet, megőrizzük a harmóniát. Mi itt nőttünk fel, ismerjük a legszebb helyeket, készen állunk arra, hogy szervezett kirándulásaink során megmutassuk kincseinket. Szeretettel várjuk kedves vendégeinket!

Vannak időszakok, amikor az időjárás annyira változékony, hogy még a meteorológusok is néhány óránként módosítják az előrejelzést. Ilyen hetekben könnyen előfordulhat, hogy kedden, szerdán vagy csütörtökön még esőt jósolnak például szombatra, majd pénteken már csak borús időt, szombat reggel pedig átmeneti felhőzetet napsütéssel. Ezért változékony időjárás esetén mindig a kirándulást megelőző napon nézzük meg az aktuális előrejelzést. Délelőtti túrák esetén előző este hozzuk meg a döntést arról, hogy megtartjuk-e a vízitúrát. Ha az időjárás még ekkor is bizonytalan, előfordulhat, hogy csak aznap reggel 6:00 órakor születik meg a döntés. Délutáni túrák esetén legkésőbb délelőtt 10:00 óráig határozunk, amikor már elég pontos információ áll rendelkezésünkre az óránkénti előrejelzések és a radarképek alapján.

A döntést minden esetben közzétesszük a következő weboldalon: www.vajkai-kirandulasok.sk/idojaras

Ezen az oldalon megtalálhatók az érintett turnusok, és az információk mindig frissítve jelennek meg. Nem írunk és nem telefonálunk külön minden bejelentkezett csoportnak – az aktuális információkat ezen a weboldalon keresztül tesszük közzé. Tapasztalataink szerint az időjárás-előrejelzések sok esetben meglepően pontosak. Többször előfordult már, hogy éjszaka zivatarok, villámlás és szakadó eső volt, mégis – ahogy jelezték – reggelre kisütött a nap, és zavartalanul el tudtuk indítani a túrát. Olyan is volt, hogy a megelőző napon még őszies, hűvös idő uralkodott, a túra napján viszont napfényes, nyárias idő fogadott bennünket.

(Ha a hőmérséklet 20 fok felett marad, és csak felhőátvonulások fordulhatnak elő, gyenge szitáló esővel, akkor a vízitúra még élvezhető. Ilyen esetben esőkabátot ajánlunk, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a mentőmellény elégnek bizonyul. Amennyiben ettől rosszabb időjárást jeleznek előre, – a kirándulás elmarad.)

Az utolsó 10 évben alig van szúnyog, – lehet tavasz, nyár, ősz, – alig lehet velük találkozni. Pár alkalommal fordult elő, hogy pár hét erejéig tömegesen megjelentek. Félnapos kirándulásaink napközben vannak, amikor a szúnyogok a levek alatt pihennek. Ha valaki nem megy a bokrok közé felzavarni őket, akkor jó esetben eggyel sem találkozik. Csak olyankor lehet velük napközben is találkozni, amikor valóban nagyon el vannak szaporodva. Ilyen esetekben a kirándulást megelőző napokban előre jelezzük az állapotot, emlékeztetjük a vendégeinket, hogy ne feledkezzenek el az ajánlott szúnyogriasztóról.

Foglalás

Kérjük foglalás előtt tájékozódjon a szabad helyek számáról, – az Időpontok, szabad helyek bejegyzésnél. Tájékozódjon a részvétel feltételeiről, és a visszamondás feltételeiről, – a További tudnivalók bejegyzésnél.

Kérjük töltse ki a résztvevők számát, – külön a férfiaknál, hölgyeknél, és gyermekeknél is. Az adatokat a felszerelések mérete végett kérjük el, – mint mentőmellények mérete, evezők mérete.

A foglalás elküldése után, informálni fogjuk Önt a foglalás érvényességéről!

Amennyiben az elküldés után esetleg rendszerhiba lépne fel – a rendszer váratlan technikai okból nem engedi az elküldést, - vagy az elküldés után 1 órán belül nem érkezik automatikus válaszüzenet , - kérjük jelezze nekünk az alábbi e-mail címre: info@vajkai-kirandulasok.sk.

Kirándulás előtti tájékoztató

A találkozópont a Vajkai benzinkút parkolójában lesz. A benzinkút a főúton található, Doborgaz irányába. Ha Bős felől jövünk, akkor nem kanyarodunk be a faluba, hanem tovább megyünk a főúton Doborgaz irányába. Ha Pozsony felől, Doborgaz felől érkezünk, akkor rögtön látni fogjuk a benzinkutat, ahogy Vajkára érkeztünk. Ha komppal jövünk, akkor a főúthoz érve, elkanyarodunk jobbra, Doborgaz irányába.

A Jégmadár vízitúra az Öreg-Duna medrében halad, ahol a vízszint rövid idő alatt is jelentősen megemelkedhet. Ilyen esetben egy alternatív túraútvonal valósul meg. A találkozó továbbra is a benzinkútnál történik, ahonnan a vendégek irányítva lesznek a póttúra kiindulópontjához.

GPS cím esetén:
Vojka nad Dunajom 73, 930 30 Kyselica. (Azért van Kyselica – Keszölcés megadva falu névnek, mert a benzinkút területe Keszölcés kataszteréhez tartozik. Több féle GPS rendszer létezik, több féle módon kérik a címeket. A keveredés elkerülése végett, kérjük vendégeinket, hogy először csak Vajkát (Vojka nad Dunajom) adják meg úti célnak, – majd Vajkára érkezve írják be a pontosított címet. Így elkerülhetjük, hogy vendégeinket véletlenül Keszölcésre irányítsa a GPS, ami a Duna másik oldalán található, – ahova csak komppal lehet átjutni.)  

Vagy IDE kattintva, az útvonalterv automatikusan megnyílik.

Koordináták esetén: 
47.97854292035905
17.380382387803788  

Miután az összes vendégünk megérkezett, elindulunk autókkal a magyar-záráshoz. Magyar-zárás körülbelül 5 kilométer Vajkától. A magyar-zárásnál az utasok kiszállnak, a sofőrök visszahozzák az autókat Vajkára, ahova majd célba érünk. A sofőröket kisbusszal visszaszállítjuk a magyar-záráshoz, és megkezdjük a beiskolázást, eligazítás.

Vannak időszakok, amikor az időjárás annyira változékony, hogy még a meteorológusok is néhány óránként módosítják az előrejelzést. Ilyen hetekben könnyen előfordulhat, hogy kedden, szerdán vagy csütörtökön még esőt jósolnak például szombatra, majd pénteken már csak borús időt, szombat reggel pedig átmeneti felhőzetet napsütéssel. Ezért változékony időjárás esetén mindig a kirándulást megelőző napon nézzük meg az aktuális előrejelzést. Délelőtti túrák esetén előző este hozzuk meg a döntést arról, hogy megtartjuk-e a vízitúrát. Ha az időjárás még ekkor is bizonytalan, előfordulhat, hogy csak aznap reggel 6:00 órakor születik meg a döntés. Délutáni túrák esetén legkésőbb délelőtt 10:00 óráig határozunk, amikor már elég pontos információ áll rendelkezésünkre az óránkénti előrejelzések és a radarképek alapján.

A döntést minden esetben közzétesszük a következő weboldalon: www.vajkai-kirandulasok.sk/idojaras

Ezen az oldalon megtalálhatók az érintett turnusok, és az információk mindig frissítve jelennek meg. Nem írunk és nem telefonálunk külön minden bejelentkezett csoportnak – az aktuális információkat ezen a weboldalon keresztül tesszük közzé. Tapasztalataink szerint az időjárás-előrejelzések sok esetben meglepően pontosak. Többször előfordult már, hogy éjszaka zivatarok, villámlás és szakadó eső volt, mégis – ahogy jelezték – reggelre kisütött a nap, és zavartalanul el tudtuk indítani a túrát. Olyan is volt, hogy a megelőző napon még őszies, hűvös idő uralkodott, a túra napján viszont napfényes, nyárias idő fogadott bennünket.

(Ha a hőmérséklet 20 fok felett marad, és csak felhőátvonulások fordulhatnak elő, gyenge szitáló esővel, akkor a vízitúra még élvezhető. Ilyen esetben esőkabátot ajánlunk, de a tapasztalat azt mutatja, hogy a mentőmellény elégnek bizonyul. Amennyiben ettől rosszabb időjárást jeleznek előre, – a kirándulás elmarad.)

Ha esetleg az itt leírt információkkal kapcsolatban kérdése volna, – készséggel válaszolunk.

Telefonszám: +421 (0)908 193 321

Több alkalommal vagyunk vízitúrán egyéni csoportokkal hétköznapokon is, – ha nem vennénk a telefont, akkor épp nincs térerő a Dunán, vagy a vízhatlan hordóban van a telefon. A vízitúra után visszahívjuk Önt.

Szeretettel várjuk Önöket!

A webhely cookie-kat használ (további információk) a felhasználási élmény fokozásáért.